Nem bírom tovább... Elvették a boltunkat, barátaimat, a szabadságunkat és most az álmaimtól is megfosztottak. 

Tíz éves korom óta az az álmom, hogy állatorvos lehessek. Nagyszüleimnél a farmon nagyon sok állattal megismerkedtem és sokakon segítettem is. A világ legjobb állatorvosa akartam lenni, aki tiszta szívéből szereti a munkáját. Nem lehetek az az ember, aki lenni akartam. Megszűnt minden remény. Ezek után nem tudom elképzelni mi lesz velünk. Komolyan kezdek attól félni, hogy ennek nagyon rossz vége lesz...

Egyik nap hallottam, hogy a nővérem nagyon sír a szobájában. Kiváncsian bementem és megláttam, hogy közös fényképüket szorongatja. Megkérdeztem, hogy mi a baj. Elmesélte, hogy vőlegénye, Pisti felbontotta az eljegyzésüket, mert bevezették a törvényt, miszerint zsidó és keresztény között nem történhet házasság. Fogalmam sincs, mi fog történni Rózával. Teljesen összetört. Bár tudnám, hogyan vigasztalhatnám meg!

Aztán eszembe jutott, mennyire szereti a dobos tortát. El akartam hívni a kedvenc cukrászdájába, hátha attól jobb kedvre derülne. Az ajtóban azonban édesapám megállított minket. Bevezettek egy új törvényt: a kijárási tilalmat. Miszerint este 7-től reggel 7-ig nem léphetünk az utcára.

Bezártak minket, mintha egy börtönben lennénk. Mi lesz a következő lépés? Megölnek minket?

Mikre képesek ezek az emberek? Megaláznak és megrémisztenek egy ártatlan kisfiút. 

Délután elmentem Feriért az óvodába. Miközben hazafele sétáltunk néhány nagydarab katona megállított minket és elkezdtek ordibálni az öcsémmel. A törvény szerint 6 éves kor felett kötelező a sárga csillag viselése, de Ferike alig töltötte be az ötödik életévét. Kicsit nagyobb, mint a társai, de erről igazán nem ő tehet. 

Azt hitték, hogy elmúlt már hat éves és meg akarták büntetni, amiért nem viselte a csillagot. Hiába próbáltam kétségbeesetten megmagyarázni, hogy ő még nincs hat éves. Az ordibálást meghallotta pár arra járó ember és a segítségünkre sietett. A hangzavarra édesapám is felfigyelt, felismerte a hangunkat és rögtön elindult felénk. 

Hála Istennek hozta magával az igazolványainkat is. A katonák dacosan, de békén hagytak.

Rettenetesen dühös vagyok, de ugyanakkor félek kimenni az utcára. Mire számítsak ezek után? Mi jöhet még? 

Hazaértem az iskolából és szokás szerint indultam volna Julihoz tanulni, de ekkor apám megállított. Leültetett beszélgetni. Finoman próbálta elmagyarázni, hogy itt járt Juli apukája, aki nem szeretné, hogy továbbra is barátkozzak a lányával. Nem találtam szavakat. Mi ez? Miért veszik el a barátaimat is? Mi a baj velem? Mit ártottam én a kormánynak? Vagy a családom? Igazságtalanság!

Azt hittem végre vége...

De nem! Nekik nem elég, hogy bezáratták a pékségünket, és most a tartalékainkból kell élnünk. Édesanyámék próbálnak spórolni, amin csak lehet. Többek között Róza ruháján, amit az eljegyzési partijára néztünk. Pedig olyan gyönyörű volt... Hosszú, rózsaszín csipkés és nem lehet az övé. A rohadék kormány miatt...

Mióta bevezették a csillagot minden ember megbámul az utcán, azt hittem ennél rosszabb nem lehet. Ámde az iskolában szokatlan dolog történt: engem és Annát külön ültettek a többi lány padjától. Ebédkor pedig szintén külön ültünk, de nem csak mi hanem más lányok is. egy közös volt bennünk: a sárga csillag.